1. Egyszerűbb lehetőség

"Egyetlen porcikám sem kívánja az indulást. Mért kellene mennem? Semmi rosszat sem tettem, most mégis, mint a rabot, visznek a vesztőhelyre. Hogy én pszichológushoz menjek? Kész őrület. Mi lesz itt még?"

-Gyere már! Így is késében vagyok.

"Anya, mint mindig, most is csak rohant valahova, de balszerencsémre pont a végzetes rendelő felé. Ragaszkodik hozzá, hogy ő vigyen el, és még be is kísér. Mintha olyan gyakran lógnék el bárhonnan is."

Az autó ajtaja becsukódott és Heily Parker egyre elkeseredettebben várta a pillanatot amikor hazaérhet, és folytathatja a semmittevést.

Messze jártak már a házuktól, amikor az autó, Heily-vel és anyjával Sophia-val lassított, majd megállt egy hatalmas, vörös téglákból épült ház előtt. A ház fekete fa ajtaja kinyílt és egy fehér köpenyes férfi lépett ki rajta, arcán a betanult műmosollyal. Pár perccel később, Heily már egy gyönyörűen berendezett mégis ijesztő szobában ült, miközben Sophie és a pszichológus az anyagiakat intézték a fehér folyosón.

A szoba biztosan tudatosan volt így berendezve, az egyik falat teljesen eltakarta egy könyvespolc rajta több száz könyv.

"A dilidoki ettől biztosan okosabbnak gondolja magát... Vagy mások látják annak."

Heily szeme a következő falon, az ajtó körül felakasztott bekeretezett  bizonyítványokra tévedt.


"Hát jó, ha a könyvek nem is, ez tuti, hogy a nép beetetésére van."

A lány felnevetett. Ezen kívül már csak egy ablak volt a szobában, ami az egész falat kitöltötte, és sok apró kép egy hatalmas parafa táblára tűzve. Heily közelebb lépve látta, hogy a képeken a pszichológus van, amint egy-egy embert ölelget a kamerának pózolva. A képeken mind a két szereplő azt a maszk szerű mosolyt villogtatta, amit az orvos arcán látott.

"Na elég ebből. Nem maradok itt tovább."

Dühös léptekkel indult az ajtó felé, teljes elejéből feltépve azt. Tüntetően elfordult amikor a pszichológus bárgyú mosolyát találta az ajtó másik oldalán.

-Hová indultál?

Heily megfordult, az ablakhoz sétált és némán állt ott, mint aki annyira elmerül a táj szépségében, hogy nem is hallja a férfi szavait.

-A nevem Dr. Gerry Wright. Kérlek ülj le.

A lány engedelmesen a székhez lépett és leült Gerry asztalával szemben, de tekintetét az ablak felé fordította.

-Sophie elmondta nekem, hogy miért küldött téged hozzám. Csúnya történet, de felejtsük el.

Heily értetlenül nézett az asztalnál ülő, őszülő férfi felé, de az csak a papírjait nézte és folytatta.

-Tehát a neved Heily Parker? Itt az áll, hogy tizenhat éves vagy, és Londonban laksz az édesanyáddal, Sophie Richardson-nal, az édesapáddal Michael Parker-rel és a testvéreddel Mia Parker-rel. Anyukád említette nekem, hogy van háziállatotok, igaz? Mesélj róla!

A következő egy óra eseménytelenül telt, amíg Gerry nem említett egy érdekes dolgot.

-...a módszer amivel az emberek el tudják választani a haragot a boldogságtól, persze ezt is én fejlesztettem ki, ahogy a tökéletes tejeskávém receptjét is. Érdekel?

-Igen. Illetve nem, meséljen még arról a módszerről, kérem!

Gerry elmondta Heily-nek, hogy a tökéletes hatás eléréséhez be kell venni egy gyógyszert, ami lelassít valami működést az agyban-Heily nem igazán érette az egészet-, majd elég egy apró kis elektromos készüléket a beteg csuklójára csatlakoztatni, és az illető fél órán belül rendben lesz. Gerry megmutatta a lánynak a készüléket, és a gyógyszereket, majd figyelmeztette, hogy az egész még kísérleti szakaszban van, és nagyon veszélyes lenne alkalmazni.

A másfél órás beszélgetést Sophie szakította meg, érdeklődött, hogy haladnak, hogy van a lánya és a pontos anyagiakat is szerette volna még egyszer megbeszélni. Gerry elnézést kért Heily-től, majd Sophie-val együtt a folyosóra mentek, és becsukták maguk mögött a belülről párnázott ajtót.

Aznap este Heily nem vacsorázott, egyenesen a szobájába ment, magára zárta az ajtót, és rágyújtott. A füst kitöltötte a tüdejében tátongó űrt, és ő az ablakpárkányán ülve nézte a Holdat.

"Nem igaz, hogy ennyire bíznak bennem az emberek. Anyám már tudja, hogy nem szabad, de ez a Gerry is. Egyedül hagy azzal a gyógyszerrel, és azt hiszi, hogy nem fogom elhozni? Nem normálisak ezek."

A füst lassan szállt a levegőben, a fák fölött, a sötét éjszakába. Heily emeleti szobájának ablakából nézte a várost, és várta az alkalmat, hogy kipróbálhassa új szerzeményét.