2011. július 19., kedd

2. Felismerés


A reggeli napsugár már ébren találta Heily-t, aki az éjszaka egy percet sem aludt. Ki akarta próbálni a személyiség szétválasztót-ahogy Gerry nevezte.

Félt a következményeitől, de a pszichológus azt mondta, hogy ez a gyógymód már sokaknak segített, ő pedig nem akart még egyszer elmenni hozzá.

"Nincs nekem semmi bajom. Néha ideges vagyok, ahogy bárki más is."

A falon még mindig ott volt a vérnyom és a lyuk, Heily nem tudta eltüntetni. A fal gipszkartonból készült, de nem tudta, hogy mögötte téglafal van. Nem tudta, egészen tegnap előttig.

Semmi sem történt, csak megütöttem a falat párszor. Azt, hogy mögötte téglafal van akkor még nem mondta senki. Az egész csak véletlen baleset."

Amikor Heily dühében ütötte a falat, Sophie pánikolva rohant segítségért, Michael, az apja pedig lefogta a lányát és nem engedte mozdulni, amíg meg nem nyugodott.

Aznap este Michael és Sophie közölték Heliy-vel, hogy ez így nem mehet tovább és másnapra bejegyeztették a város legjobb pszichológusához, Dr. Wright-hoz.

Heily a gyógyszerrel a kezében állt a tükör előtt.

"Gerry azt mondta, hogy ez szétválasztja a jó és a rossz részeimet vagy mi, aztán az a kis vacak a háttérbe szorítja a rosszat, hogy nyugodt tudjak maradni. Nem lehet belőle baj. Végigcsinálom ezt, aztán vége az egésznek."

Gyors mozdulattal a szájához emelte a fehér tablettákat, és lenyelte őket. Elindult a szerkezetért, amit a csuklójára kellett tennie. Bal kezéhez illesztette, meghúzta rajta a pántot, és megnyomta a zöld gombot. Leült az ágya szélére és várt.

Egy órával később gondtalanul szökdelt le a lépcsőn. A nap hátralévő részében azt tervezte, hogyan fogja visszarakni a kölcsönvett dolgokat Gerry szekrényébe.

-Heily, indulunk.

"Ez pont jókor jött. Ezek szerint anya mára is beíratott. Gondolom megint beszélgetni fognak. Ez a tökéletes alkalom."

A másfél órás beszélgetés végén Sophie ismét kiment beszélni Gerryvel.

Heily gyorsan visszarakta a megmaradt gyógyszereket és a kis szürke dobozt a szekrénybe. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Gerry és egy idős hölgy lépett be.

-Erre parancsoljon Mrs. Smith. A személyiség szétválasztót én őrzöm, a segédem a szomszéd szobában fogja önt kezelni vele.

Gerry kivette a szekrényből a tablettákat és egy kis fehér csuklópánt szerű eszközt.

-Dr. Wright, az mi? - kérdezte Heily meglepetten.
-A személyiség szétválasztó elektromos része.
-És a másik szürke dobozka ott a szekrényben?
-Az egy egyszerű csuklóra erősíthető stopper, a kezelési idő mérésére használjuk.

Heily köszönés nélkül viharzott ki a szobából.

"Most mit csináljak? Gerry azt mondta a gyógyszer bevétele után 48 óráig használ az elektromos rész, de legjobb azonnal használni. Most mit csináljak?"

Döntött. Nem mondhatja el senkinek, hogy mit tett, ezért inkább megpróbálta meggyőzni Sophie-t, hogy másnap is menjenek Gerry-hez, hogy legyen esélye elvinni a karszalagot.

-Mikor megyünk legközelebb Dr. Wright-hoz?
-Dr. Wrigth azt mondta. hogy teljesen rendben vagy, ezért nem kell többé mennünk.
-De... ez biztos?
-Persze Heily, végülis ő az orvos, biztosan jobban tudja, mint mi.

Hazaérve Heily egyenesen a szobájába ment, és remegő kézzel húzott elő egy gyűrött lapot a párnája alól.
A papírra kézzel másolta át a gyógyszer mellett talált tájékoztatót, amikor az még nála volt.

Újra és újra elolvasta, de semmit nem talált a gyógyszer hatásáról a készülék nélkül.

"Most mi lesz? Nem tudok betörni a rendelőbe és újra ellopni. Félek. Az az érzésem, hogy ebből valami nagyon rossz fog következni. Bárcsak tudnám, hogy mi."

2011. július 18., hétfő

1. Egyszerűbb lehetőség


"Egyetlen porcikám sem kívánja az indulást. Mért kellene mennem? Semmi rosszat sem tettem, most mégis, mint a rabot, visznek a vesztőhelyre. Hogy én pszichológushoz menjek? Kész őrület. Mi lesz itt még?"

-Gyere már! Így is késében vagyok.

"Anya, mint mindig, most is csak rohant valahova, de balszerencsémre pont a végzetes rendelő felé. Ragaszkodik hozzá, hogy ő vigyen el, és még be is kísér. Mintha olyan gyakran lógnék el bárhonnan is."

Az autó ajtaja becsukódott és Heily Parker egyre elkeseredettebben várta a pillanatot amikor hazaérhet, és folytathatja a semmittevést.

Messze jártak már a házuktól, amikor az autó, Heily-vel és anyjával Sophia-val lassított, majd megállt egy hatalmas, vörös téglákból épült ház előtt. A ház fekete fa ajtaja kinyílt és egy fehér köpenyes férfi lépett ki rajta, arcán a betanult műmosollyal. Pár perccel később, Heily már egy gyönyörűen berendezett mégis ijesztő szobában ült, miközben Sophie és a pszichológus az anyagiakat intézték a fehér folyosón.

A szoba biztosan tudatosan volt így berendezve, az egyik falat teljesen eltakarta egy könyvespolc rajta több száz könyv.

"A dilidoki ettől biztosan okosabbnak gondolja magát... Vagy mások látják annak."

Heily szeme a következő falon, az ajtó körül felakasztott bekeretezett  bizonyítványokra tévedt.


"Hát jó, ha a könyvek nem is, ez tuti, hogy a nép beetetésére van."

A lány felnevetett. Ezen kívül már csak egy ablak volt a szobában, ami az egész falat kitöltötte, és sok apró kép egy hatalmas parafa táblára tűzve. Heily közelebb lépve látta, hogy a képeken a pszichológus van, amint egy-egy embert ölelget a kamerának pózolva. A képeken mind a két szereplő azt a maszk szerű mosolyt villogtatta, amit az orvos arcán látott.

"Na elég ebből. Nem maradok itt tovább."

Dühös léptekkel indult az ajtó felé, teljes elejéből feltépve azt. Tüntetően elfordult amikor a pszichológus bárgyú mosolyát találta az ajtó másik oldalán.

-Hová indultál?

Heily megfordult, az ablakhoz sétált és némán állt ott, mint aki annyira elmerül a táj szépségében, hogy nem is hallja a férfi szavait.

-A nevem Dr. Gerry Wright. Kérlek ülj le.

A lány engedelmesen a székhez lépett és leült Gerry asztalával szemben, de tekintetét az ablak felé fordította.

-Sophie elmondta nekem, hogy miért küldött téged hozzám. Csúnya történet, de felejtsük el.

Heily értetlenül nézett az asztalnál ülő, őszülő férfi felé, de az csak a papírjait nézte és folytatta.

-Tehát a neved Heily Parker? Itt az áll, hogy tizenhat éves vagy, és Londonban laksz az édesanyáddal, Sophie Richardson-nal, az édesapáddal Michael Parker-rel és a testvéreddel Mia Parker-rel. Anyukád említette nekem, hogy van háziállatotok, igaz? Mesélj róla!

A következő egy óra eseménytelenül telt, amíg Gerry nem említett egy érdekes dolgot.

-...a módszer amivel az emberek el tudják választani a haragot a boldogságtól, persze ezt is én fejlesztettem ki, ahogy a tökéletes tejeskávém receptjét is. Érdekel?

-Igen. Illetve nem, meséljen még arról a módszerről, kérem!

Gerry elmondta Heily-nek, hogy a tökéletes hatás eléréséhez be kell venni egy gyógyszert, ami lelassít valami működést az agyban-Heily nem igazán érette az egészet-, majd elég egy apró kis elektromos készüléket a beteg csuklójára csatlakoztatni, és az illető fél órán belül rendben lesz. Gerry megmutatta a lánynak a készüléket, és a gyógyszereket, majd figyelmeztette, hogy az egész még kísérleti szakaszban van, és nagyon veszélyes lenne alkalmazni.

A másfél órás beszélgetést Sophie szakította meg, érdeklődött, hogy haladnak, hogy van a lánya és a pontos anyagiakat is szerette volna még egyszer megbeszélni. Gerry elnézést kért Heily-től, majd Sophie-val együtt a folyosóra mentek, és becsukták maguk mögött a belülről párnázott ajtót.

Aznap este Heily nem vacsorázott, egyenesen a szobájába ment, magára zárta az ajtót, és rágyújtott. A füst kitöltötte a tüdejében tátongó űrt, és ő az ablakpárkányán ülve nézte a Holdat.

"Nem igaz, hogy ennyire bíznak bennem az emberek. Anyám már tudja, hogy nem szabad, de ez a Gerry is. Egyedül hagy azzal a gyógyszerrel, és azt hiszi, hogy nem fogom elhozni? Nem normálisak ezek."

A füst lassan szállt a levegőben, a fák fölött, a sötét éjszakába. Heily emeleti szobájának ablakából nézte a várost, és várta az alkalmat, hogy kipróbálhassa új szerzeményét.